Tényleg csak a pénzért csinálják?! – Az állatorvosok és az anyagi motiváció
"Az állatgyógyászat nagyon gyerekcipőben jár még ebben az országban, csak a pénz, pénz, pénz... Lehúzás az egész."
"szerintem csak a pénz, ami motiválja!"

Szándékosan nem jelölöm a két fenti idézet forrását, de mindkettő nyilvános, és bárki elolvashatja őket állatorvosi rendelők értékeléseit böngészve.
Talán elmondható, hogy nemcsak az állatorvoslást, hanem más segítő szakmákat is bőven érintenek az ilyen és ehhez hasonló vélekedések. S bár biztosan minden szakma képviselői – ki-ki a maga háza táján sepregetve – bőséges indokokkal tudják alátámasztani a saját ár listájukat, ennek az írásnak most nem tárgya ezt fejtegetni.
Sokkal inkább azt szeretném megvizsgálni, hogy mit mond a tudomány erről, azon belül is az állatorvosok motivációiról.

Egy magas állatorvosi számla vagy árajánlat láttán könnyen kibukik a gazdiból:
"Csak a pénz érdekli őket!"
"Lehúzás az egész!";
vagy a klasszikus:
"Maguk nem is szeretik az állatokat!"
A kérdéskörre a kutatók is felfigyeltek, és egyes kutatások kifejezetten az állatorvosokat vettek górcső alá ebben a tekintetben:
Három külföldön készült tanulmány alapján azért a fenti kommenteknél jóval összetettebb kép rajzolódik ki.

Egy vizsgálatban tizennégy állatorvostan-hallgatót kértek fel arra, hogy képekkel és személyes történeteikkel szemléltessék, mi vezette őket a hivatáshoz, és mi segíti őket kitartani a képzés során. A hallgatók beszámolói arról tanúskodtak, hogy az állatokhoz fűződő érzelmi szálak, az életútjuk során példaképpé vált állatorvosok – akik például gyermekkorukban megmentették a család kedvencét –, valamint a közösség szolgálata iránt érzett vágy jelentek meg fő motivációként. A meggazdagodás vagy a hivatás gyakorlása révén elérhető anyagi jólét iránti vágy egyáltalán nem kapott helyet a motivációk között.

Egy lényegesen nagyobb mintával dolgozó vizsgálatban, amelyben állatorvostan-hallgatók is részt vettek, már valódi pénzügyi döntéseket vettek górcső alá. A 222 résztvevőből 96-an tanultak állatorvosi előképzésben vagy állatorvosképzésben. A vizsgálat során részükre juttatott pénzt megtarthatták maguknak, vagy adományozhattak belőle. A kutatók azt találták, hogy az állatorvosi csoport átlagosan mintegy 25 százalékkal többet adott állatokat segítő szervezeteknek, mint a más szakokon tanulók. Tehát az állatok támogatásáért saját anyagi előnyük egy részéről is hajlandóak voltak lemondani.
Egy másik, Feakes és munkatársai által végzett kutatásban 232 végzős állatorvostan-hallgató szerepelt. A feladatuk fiktív állások értékelése volt, a segítés lehetőségét, a lehetséges keresetet és a munkavégzéshez szükséges erőfeszítés mértékét mérlegre téve.

Eltérő mintázatok rajzolódtak ki: voltak önfeláldozóbb és inkább az önös érdeküket követő résztvevők, illetve olyanok is, akik a saját és mások érdekeit egyaránt fontosnak tartották. A vizsgálat tehát az önzetlenség tekintetében nem homogén csoportként írta le a leendő állatorvosokat.
A fentiek természetesen nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az állatorvosok között – ahogy minden más szakmában is – akadhatnak olyanok, akik munkájuk során kizárólag a legkisebb energiabefektetéssel elérhető legnagyobb haszonra törekednek. Ugyanakkor arra talán következtetni engednek, hogy az állatorvosok egyértelműen nem azzal az elsődleges motivációval teszik le voksukat a hivatás mellett, hogy annak révén majd kiemelkedő anyagi megbecsültségre tegyenek szert és végzett, praktizáló szakemberként sem ez az elsődleges számukra.

Úgy vélem, zárszóként fontos megemlíteni, hogy bár minden segítő szakma elsősorban segíteni hivatott, a segítés nem a segítő önmagán elkövetett kizsigerelését jelenti. Bármely segítő hivatást űzi is valaki, ha sem anyagilag, sem más tekintetben nem érzi magát megbecsülve, nem fog tudni úgy feltöltődni, hogy képes legyen a hivatását azon a színvonalon és azzal az odaadással gyakorolni, amelyet betegként, kliensként vagy páciensként – ki hogyan nevezi – elvárunk tőle.
Ez pedig aktívan hozzájárulhat a kiégéshez is.
A megbecsültség, a kompetencia és a jelentőségteljesség megélése fontos szerepet játszik abban, hogy segítőként "jól" teljesítsen az ember. Legyen szó állatorvosról, pszichológusról vagy bármely más segítőről…
Szerző: Kurucz K. Katalin
A cikk megírásához felhasznált források:
Feakes, A., Lindsay, N., Palmer, E., & Steffens, P. (2023). Altruism or self-interest in tomorrow's veterinarians? A metric conjoint experiment and cluster analysis. Frontiers in Veterinary Science, 10, Article 1044463. https://doi.org/10.3389/fvets.2023.1044463
Orchard, R. J., Moreau, C., & Crauer, B. (2025). A picture of purpose: Exploring veterinary students' motivations through photo elicitation. Frontiers in Veterinary Science, 12, Article 1553433. https://doi.org/10.3389/fvets.2025.1553433
Palma, M. A., Zhang, P., Cornell, K., Salois, M., Bain, B., & Neill, C. (2023). The unintended detrimental effects of pursuing a professional vocation: The case of veterinarians. PLOS ONE, 18(5), Article e0284583. https://doi.org/10.1371/journal.pone.0284583
Wetter, A., Lorenz, T., Doherr, M. G., & Jensen, K. C. (2026). Part I of "Navigating the transition": Early-career working conditions, psychosocial demands, and job satisfaction among German, Austrian, and Swiss veterinarians – a first-year survey. BMC Veterinary Research, 22, Article 553. https://doi.org/10.1186/s12917-026-05923-9