Az állatorvosi hivatást gyakorlók körében megjelenő és fokozottan jelenlévő distressz az elmúlt években egyre inkább foglalkoztatja a fejlettebb országok pszichológus kutatóit, ennek következtében növekvő számban készülnek kutatások a témakörben. Rengeteg állatorvos számol be arról, hogy munkásságának mentális tekintetben az egyik legmegterhelőbb részét azok a helyzetek adják, amelyekben az általa leghelyesebbnek ítélt eljárás alkalmazásában valamely tőle független tényező akadályozza.

"Ezen a klinikán nem ez a protokoll."
"Nem alkalmazunk ilyen eljárásokat."
"Nem lehetne másként/egyszerűbben megoldani?"
"Mi nem tudunk ennyi időt/energiát fordítani erre."
"Sajnos nem engedhetem meg magamnak ezt a kezelést."

Az állategészségügyi ellátásban dolgozók számára bizonyára nem ismeretlenek ezek a mondatok, és az a belső feszültség sem, amit az elhangzásukat követően érezhetnek. Tudják, mit kellene tenni, tudják, hogyan lehetne megmenteni, tudják, mire lenne szükség, de nem tehetik. Nem tehetik, mert a protokoll nem engedi, mert a felettes nem így látja, mert a gazda nem akar ennyit foglalkozni az állattal, vagy nem engedheti meg magának a kezelés finanszírozását. A megoldás a kezükben van, de ellehetetlenül, hogy alkalmazzák.

A munkavégzés során az állat érdekei, a tulajdonos elképzelései és a szakmai meggyőződések nem mindig állnak konszenzusban egymással. Az ilyen helyzetben kialakuló belső etikai konfliktus vezethet a morális distresszhez, mely azt a megterhelő helyzetet írja le, amikor valaki pontosan tudja, mit tartana helyesnek, de annak megvalósítása akadályba ütközik. Egy Moses és munkatársai által végzett kutatásban azt vizsgálták, hogyan jelennek meg ezek a tapasztalatok az állatorvosi gyakorlatban.

A kutatásban 889, Észak-Amerikában dolgozó állatorvos vett részt. A válaszadók 62%-a időnként vagy gyakran érezte úgy, hogy nem tudja megtenni azt, amit szakmailag helyesnek tart.

Ebben a mintában a leggyakoribb akadályok között sokan az állat tulajdonosának anyagi korlátait említették, de munkáltatói nyomás és intézményi szabályok is megjelentek. A válaszadók 79%-a számolt be arról, hogy kértek már tőle olyan kezelést, amelyet ő maga feleslegesnek tartott. Az eutanázia tekintetében is gyakorinak találták a belső konfliktushelyzet kialakulását. Az eredmények azt mutatták, hogy az ilyen jellegű etikai nehézségek egyaránt megjelentek az eutanázia kérdéskörében és a hétköznapi ellátási helyzetek esetén is.

A helyesnek tartott lépés akadályoztatása a válaszadók 78%-ának közepes vagy súlyos distresszt okozott. A megküzdés leggyakoribb módja a beszélgetés volt: ebben a helyzetben több mint háromnegyedük partnerhez, baráthoz vagy kollégához fordult. Szakmai segítséget 11% keresett, körülbelül ötödük pedig azt válaszolta, hogy nem tett semmit.

Fontos kiemelni, hogy az eredményekből az is megállapítást nyert, hogy a résztvevők több mint 70%-a nem számolt be arról, hogy előzetesen bármilyen formában részesült volna olyan képzésben, amely segítségére lehetne a megélt belső konfliktusok kezelésében vagy a saját mentális egészsége megőrzéséhez szükséges öngondoskodásban.

A kutatás szerzői is megfogalmazzák azt a magyar állatorvos-társadalom számára sem elhanyagolható tényt, mely szerint a 0. lépés az, hogy erről a jelenségről és annak mentális egészségre gyakorolt hatásáról tudomást vegyünk. A felmérés egyes résztvevői az ilyen helyzeteket egyszerűen a hivatás elkerülhetetlen, "kötelezően viselendő" részének tekintették. A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a belső etikai konfliktusok kezeléséhez célzott felkészítésre és támogatásra lehet szükség, melyeket szükséges lehet beépíteni az állatorvosi képzésbe. Ez hazánkban sem megvalósíthatatlan, és erre vonatkozóan már a magyar állatorvosképzésben is vannak kezdetleges, de szándékolt próbálkozások. Az egyetemi képzést követő egyéb szakmai képzések köre pedig megfelelő szakemberek bevonásával bővíthető ilyen irányba.

A cikkben említett kutatás a fő hozzájárulása az állatorvosok mentális egészségének megőrzéséhez a gyakran átélt, mégis kevéssé megnevezett etikai megterhelés láthatóvá tétele, elismerése. A kutatócsoportunk által folytatott kutatás és a teljes projekt maga is hasonló ambíciókkal indult, és többek között arra is vállalkozik, hogy a magyar állatorvos-társadalomban is megteremtse a mentális egészség megőrzéséről való diskurzus lehetőségét.

Szerző: Kurucz K. Katalin 

A cikk megírásához felhasznált forrás: 

Moses L, Malowney MJ, Boyd JW. Ethical conflict and moral distress in veterinary practice: A survey of North American veterinarians. J Vet Intern Med. 2018;32:2115–2122. doi:10.1111/jvim.15315